2014. május 1., csütörtök

Pár nappal ezelőtt írtam a szimbólumok, jelképek erejéről, az Abrakadabra formulával kapcsolatban. Azt is megírtam, ha már egyszer létrejöttek, akár akarjuk, akár nem, MŰKÖDNEK! Ennek a ténynek a bemutatására az egyik legjobb példa a magyar Időkerék története.

Ma olvastam az index oldalán az "elfuserált időkerékről." Ez az időkerék Magyarország új korszakba lépését lett volna hivatott bemutatni. De az időkerék sorsa végül valóban bemutatta Magyarország "új korszakát".. és félek, hogy a jövőjét is. A cikk írója azt írta: "Ami szerencsére legalább a miénk."
Hát nem szerencse az, hogy a miénk. Pont ellenkezőleg!! Nagy baj, hogy a miénk.

A továbbiakban az indexben megjelent cikk alapján elemzem, hogy mi a baj ezzel a kerékkel. Miért nem szerencse a magyar nép számára ez a homokórakerék szimbólum.
1995-ben hárman kezdték el tervezni az időkereket. Már az indulás is döcögős volt, nehezen kaptak támogatást, pénzt, a terv megvalósítására. Végül "a Fidesz akkori választmányának elnöke – aki a szegedi József Attila egyetemen tanult, amikor Herner ott tanított – megfúrta az időkerék ötletét. (az egykori diák bosszúja lenne?)


Országszimbólumnak szánták, az is lett


Magyarország új korszakát jelképezni akaró szimbólum sajnos "elvérzett". Pont a magyar illetékesek jóvoltából és a tervezők spirituális  tudatlansága miatt.
Az üvegszemcsékkel működő homokórának, a fényes, csillogó jövőt előrevetítő változást jelentő  része, túl kicsi és gyenge, az őt körülvevő nehéz, hatalmas, mozdulatlan tömeghez képest.
Ékekkel alátámasztva



Pedig az ötlet, a terv nem volt rossz!! A mozgást, a könnyű előrejutást, a haladást szimbolizálta volna, ha sikerül a sínen gördülő, önállóan mozgó kerék tervének a megvalósítása. A sok turistát bevonzó kávézó is jó ötlet volt, amely az ország folyamatos anyagi gyarapodását jelképezte volna.

Az első figyelmeztető jel az eredeti időpont csúszása volt. Nem sikerült ugyanis elkészíteni az ezredfordulóra. Végül a tervezés kezdete után 9 évvel az Unióba való belépés idejére nagy nehezen elkészült a kerék, de sajnos nem az eredeti terv szerint....
2004 május 1-én avatták a kereket a nagykövetek és a kormány képviselői részvétele mellett.

De a kerék az avatás után néhány hónappal leállt. Beázott a homokórát működtető, informatikai rendszer. Ez volt az a jel, amikor a kereket úgy ahogy volt, azonnal le kellett volna bontani, és sürgősen eltávolítani. De nem tették. Helyette a kincstári vagyonnak nyilvánított homokórát nagy nehezen éveken át fenntartották, feleslegesen kidobott havi egymillió forintos karbantartási költség mellett.
A kerék nem készülhetett el az eredeti elképzelések szerint, az illetékesek "jóvoltából" Egy évben egyszer, a Műegyetem diákjai megfordították, de aztán az év többi napján a kerék magatehetetlenül ékekkel alátámasztva, mozdulatlanságra ítélve állt.

Miért mondom, hogy országszimbólum lett? Mert Magyarországon nem képes kialakulni olyan politikai erő, kormányra kerülő hatalom (az óra informatikája), amely képes lenne ezt az országot nemhogy jól, de legalább elégségesen működtetni.


A magyar homokóra a leépülés, a hanyatlás szimbóluma lett.

A 2010-es kormányváltás után a homokórát már nem gondozták tovább.Ennek következtében azt az évi egy fordulatnyi esélyét is elvesztette. "2010 ősze óta már a homokóra sem működik,- mondja Herner" De ha kézzel megforgatnák már akkor sem.

Az ötletgazdák Magyarország új szimbólumának szánták a gigantikus homokórát... Ez a szimbólum ameddig ott áll egyhelyben, egy olyan országot képvisel, amely nem működik!! Rossz ómen. Jobb lenne elbontani, megszabadulni tőle. Ha elbontják, még építhetnek valami újat helyette, akár a saját anyagából is. De ha az enyészeté lesz, akkor az a rossz energia megmarad,végig kísér. A legjobb az lenne, ha maguk az alkotók semmisítenék meg, zúzatnák darabokra, olvasztatnák fel a kohókban, vagy mit tudom én. Nem értek a technikai részéhez. De ne hagyják egy darabban ott ahol van, de máshol sem!!

"A felzárkózás, a magasabb életszínvonal és az euró ígéretével léptünk be 2004. május 1-jén az Európai Unióba, de ebből szinte semmit nem értünk el. Tíz évvel a csatlakozás után majdnem ugyanott állunk, ahol 2004-ben, miközben a velünk együtt csatlakozók sokkal jobban kihasználták a lehetőségeiket, és szépen el is húztak mellettünk." summázza az Origo és ezt a tényt bizonyítja az óra mostani állapota is.



0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése